Figyelem!
Minden felsorolt túraajánlat csak példa értékű, mindenkit bátorítunk, hogy ezek alapján közösen alakítsunk ki útvonalakat. Csak bátran!

Egynapos kirándulás Erdély történeti fővárosaiban

Átfogó képet alkothatunk a középkori Erdélyről, legértékesebb kincseiről, valamint legfontosabb történelmi emlékeiről egyetlen nap leforgása alatt.

Erdély a turisták egyre kedveltebb úti céljává válik. Sajnos néha előfordul azonban hogy az ide látogatónak szűkös ideje marad az utazásra. Azoknak a vendégeknek ajánljuk ezt a kirándulást akik egyetlen nap alatt szeretnének ízelítőt kapni abból ami Erdély legtündöklőbb szépségeit jelenti.

Részletes program: Kolozsvár - Nagyszeben - Kelnek - Gyulafehérvár
Reggel 8-kor indulunk Kolozsvárról. Rövid megállással 11 óra körül érkezünk Nagyszebenbe. A várost az Európai Bizottság 2007-re Európa Kulturális Fővárosának választotta, Luxembourg városával együtt. (A közös párosítás oka hogy a Szebenben élő szászok ősei a 12. században a mai Luxemburg állam területéről telepedtek át Erdélybe.) Nagyszeben a középkori autonóm szász terület, az úgynevezett Királyföld, majd később a szász önkormányzat központja volt. 1849 és 1865 között pedig a Habsburgok egész Erdélyt ebből a városból irányították. Kulturális központként ma is a Szászföld fővárosa. 3 órás sétánk alatt nemcsak a város nevezetes épületeivel ismerkedünk meg, hanem a szász nép történelméről is képet alkothatunk.
14-kor a városban ebédelünk. Majd rövid autózást követően érkezünk Kelnek várához. A 13. században épült, UNESCO-világörökséget képviselő vár 2004-ben lett felújítva, szép fekvésének idilli hangulatával az ide tévedő utasokat ámulatba ejti. A vár és múzeumának megtekintése után 18 óra körül érkezünk Gyulafehérvárra. A település már a Római Birodalom által Erdély területén létrehozott Dacia provincia első központja volt, Apulum néven. Később az Erdélyi Fejedelemség gazdag, virágzó fővárosa volt. Sétánk alatt a 18. században átépített várat láthatjuk, mely a építést elrendelő Habsburg király, III. Károly dicsőségét hirdeti. Ugyanakkor kihagyhatatlan látnivaló a 13. században épült Szent Mihály-székesegyház, ma római katolikus püspöki templom. A hatalmas, bizánci stílusú ortodox székesegyházat is megtekintjük, mely templom nemcsak az egyházi életben játszik fontos szerepet, hanem Románia jelenkori történelmében is. A fejedelmi fővárosnak búcsút intve 21:00 óra körül érkezünk Kolozsvárra.

Tartalom átvétel
« május 2012
hkszecspszov
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Szavazás

Honnan tudsz rólunk?: